Egy holland fafeldolgozó LT70 fűrészgéppel épít faszerkezeteket
Cimkék
Dirk Jansen műhelye a fafeldolgozók paradicsoma. Szakterülete a tömörfa ajtók, ablakkeretek, lépcsők és kültéri deszkaburkolatok gyártása. Nemrégiben az ügyfelei számára hagyományos ácsolt szerkezetek tervezésével és építésével is bővítette tevékenységi körét.
– Minden termékemet magam készítem – mondta Dirk. – A kereskedelemben kapható legtöbb terméket Hollandiától távol, tömegáruként gyártják. Az én műhelyemben minden szempontból az ügyfél szabja meg, milyen legyen a termék. Bármit legyártunk, amit az ügyfél kér, ha ez műszakailag lehetséges. Ahhoz, hogy sikeresek legyünk ebben az üzletágban – magyarázza Dirk – keményen és becsületesen kell dolgozni, csak olyat szabad ígérni, amit be is tudunk tartani, emellett jó árat, minőségi kivitelezést és gyors szállítást kell nyújtani az ügyfélnek.


Dirk az egész cégét ilyen magas színvonalon működteti, és a legképzettebb mesterembereket alkalmazza.
– A dolgozóim egy emberként tevékenykednek, és mindenki tudja, mi a feladata, és az ő képességei hogyan illeszkednek az egészbe. Ez teszi erőssé a cégemet.
Dirk apja erdész volt, így Dirk szinte az erdőben nőtt fel. Erdészetet tanult, és 28 éves koráig az erdőgondozás területén dolgozott. Ezután egy asztalosműhelyben dolgozott, majd néhány év múlva megalapította a „Jansen Timmerwerken” nevű saját cégét, amely kiváló minőségű, egyedi tömörfa ajtókat és ablakokat gyárt. A közelmúltban bővítette a termékeit és szolgáltatásait, mert a válságból megtanulta, hogy a kockázatok megosztása révén a vállalata jobban ellenáll az iparág ingadozásainak.
Új terméke a hagyományos faszerkezetes épületek ácsolása. Hagyományos építési technikákat alkalmazva az ácsolatokat facsapokkal és speciális fecskefarok kötésekkel erősítik össze, amelyek könnyen elkészíthetők, és hihetetlenül erősek. Egy szöget és csavart sem használnak az ácsolathoz.


Dirk a műhelye mellett egy aprócska házat építeni kezdett hétvégenként. Az alap már készen van. Ez egy hagyományos építésű faszerkezetes ház lesz, és számítása szerint a projekt 4-5 évig fog tartani, mert minden munkát maga végez.
– A saját ház tervezése és építése nagyon személyes ügy – mondja Dirk. – Különleges feladat, mások nem szólhatnak bele.
Duglászfenyőt használ az épület vázát alkotó főgerendákhoz, ami ideális a hosszú gerenda-fesztávokhoz.
A Wood-Mizer új fűrészgép családjába fektetett be, hogy a nyers rönkökből gerendákat gyártson. A gépsor részei: egy LT70 fűrészgép, egy HR115 hosszantvágó fűrész, és egy EG300 szélező. Az LT70 fűrészgép keskeny szalagja révén a lehető legkevesebb fa vész kárba fűrészpor formájában, így Dirk minden rönkből több deszkát nyer ki.
Miután Dirk véglegesíti az ácsolat tervét az ügyféllel, átnézi a rönköket, és kiválogatja a szerkezet egyes részeihez szükséges anyagot. Csak a legegyenesebb rönköket használja.
Amikor a rönköt kiválasztotta, az LT70 fűrészgépre rakja. A fűrészgép olyan kialakítású, hogy teljesen szabályozza a fűrészelési folyamatot. Dirk a hidraulika segítségével pontosan tudja mozgatni a rönköt, hogy megfelelően vágja el. A fűrészgép Setworks rendszere segít az egyes vágások gyors és pontos mérésében.
A rönkből először négyoldalú gerendát vágnak. Miután Dirk levágta a deszkákat és gerendákat, a rönk oldallapjait a hosszantvágó fűrésszel és a szegélyezőgéppel alakítja ki. Sok fafeldolgozó vállalatnál a rönknek csak 50%-át használják fel a kívánt termékekhez. De mivel Dirk a kevés hulladékot előállító Wood-Mizer fűrészgépet használja szélezővel és hosszantvágó fűrésszel kiegészítve, szinte az összes széldeszkát kisebb deszkákká tudja alakítani virágládák, piknikasztalok és más kisebb termékek céljaira. A HR115 segítségével harántcsíkozású oldalfalat (burkolatot) is gyártani tud az épületekhez.
A LT15-ös kisebb Wood-Mizer fűrészgépet kültéri deszkák gyártására használja. Az LT15-höz több munkapad hosszabbítója van, amelyekkel akár 10 méter hosszú deszkákat is tudnak vágni. Miután egy rönköt vagy gerendát felraktak az LT15-re, Dirk levágja a szükséges méretű deszkákat, majd az MP100-as speciális rönkcsiszoló/gyalugéppel bordákat és hornyokat készíthet a deszkákba.
– Az LT70 fűrészgépen a rönkből 150 mm széles és 400 mm magas gerendákat vágok – mondja Dirk – majd a gerendát átrakom az LT15 fűrészgépre. A rönkcsiszolóval hullámos, csúszásgátló profilt marok a gerenda tetejére. Ezután az LT15 fűrészgép segítségével levágom ezt a marózott deszkát a gerendáról, így 28 mm vastag kész deszkát kapunk. Dirk addig ismétli ezt a folyamatot, amíg az egész gerendából 15 kész deszka lesz, amit az ügyfelei kültéri tornácokhoz és teraszokhoz használnak.
– A műhelyemben lévő többi géppel együtt – mondja Dirk – az új fűrészgépek mindent megoldanak, amire szükségem van bármilyen termék előállításához. Egy másik speciális eszköz a CNC lépcsőgyártó gép, amely lehetővé teszi precíz és bonyolult lépcsők gyártását.
– A fafeldolgozási munka során nagyon figyelni kell mindenre a fával kapcsolatban – magyarázza Dirk. – Képesnek kell lenni ránézni egy rönkre, és rögtön tudni, mit lehet kihozni belőle, és hogyan kell vágni a kívánt termékhez. A rönköt lehet maximális anyagkihozatallal vágni, de lehet a legjobb minőségre is vágni. Ha tudjuk a különbséget, az nagyban befolyásolhatja a vállalkozás sikerét.
Nézze meg a Wood-Mizer LT70 fűrésztelep működését:
***